19. Váratlan segítség

A férfi erőtlenül esett össze, a golyótól, amit a fejébe kapott. Sokkos állapotba kerültél, még sosem tapasztaltál ilyet, hogy valakit tőled pár centire ölnének meg. Meredten néztél magad alá, a többiek nem mertek megszólalni. Lassan felnéztél HyunJoongra, akinek az arcán fájdalmat láttál. Félt, hogy megijesztett ezzel a tettével, de nem bírt uralkodni magán, hiszen a szerelmét bántották. Megmozgattad a kezedet, amennyire tudtad, jelezve, hogy oldozzanak ki. Egyből odarohantak, levették a kötést a kezedről és a szádról.

- Jól vagy? –kérdezte DaHye. Még mindig nem jött ki hang a torkodon.

- Menjünk innen. –nyögted ki végül.

Azonnal elindultak veled együtt, mivel te nemcsak a lövés miatt, hanem a történtek miatt is összezuhantál egy kicsit, ezért nagyon vigyáztak rád. Mikor leértetek az aulába Louisék már az összes őrt elintézték.

- ______ ugye nincs semmi bajod? –indult meg felé Louis. Te meghőköltél egy kicsit, nem tudod miért, de most mindenkitől tartottál. Ahogy Louis ezt észrevette megállt.

- Sajnálom. –mondtad könnyes szemekkel.

- Semmi baj, nyugodj meg –mondta halkan és nyugodtan, kicsit megkönnyebbültél. Nem féltél tőlük, de nem tudtál uralkodni az érzéseiden, szörnyű napokon mentél keresztül.

- Vigyük ki innen minél hamarabb _______-et! –mondta HyunJoong.

Szomorú tekintettel nézett feléd, majd elindult előre. Fájt, hogy ezt okozod neki, de nem szándékosan teszed.

Mikor ki akartatok menni a hatalmas épületből, hirtelen bezáródott az ajtó, és mögöttetek egy seregnyi ember állt, majd megjelent Minho.

- Ne ilyen sietősen. –mondta egy félmosoly kíséretében. –Elmehettek épségben, de _____ marad.

- Felejtsd el! –lépett előre HyunJoong és téged maga mögé állított.

- Akkor valaki sérülni fog. –idézte magát, és közben rád nézett.

Ahogy ezt kimondta a hatalmas ablakon egy furgon tört be.

- Azért ne hagyatok ki a buliból –húzta le az ablakot mosolyogva Seyong. Nem hitted el, hogy ő az. Mit keres itt? Kinyíltak a kocsi ajtói és egy nagyobb csapat áramlott ki belőle.

- Jókor jöttél. –mondta Louis.

- Mindig pontos vagyok.

A csapat ami kiszállt a kocsiból, megindultak a tömeg felé. A másik fél létszáma gyorsan a felére csökkent. Hirtelen egy lövés hallatszott el, ami a plafonba végződött, mindenki odakapta a fejét. Minho fogott téged a nyakadnál, és egy fegyvert tartott a fejedhez.

- Azonnal menjetek el innen! Mondanom sem kell mi lesz, ha nem teszitek amit mondok.

- Minho engedd el! Komolyan képes lennél megölni pont őt? –kérdezte Seyong.

- Nem tudod, mire vagyok képes!

- Lehet, hogy ők nem tudják, de én igen. –mondtad, majd a könyököddel a hasfalába ütöttél. Szembefordultál vele és fejen rúgtad.

- Igazad volt. Valaki sérülni fog, és az te leszel. –mondtad neki a földre.

Persze a tömeg azonnal megindult felétek, de a ti csapatok könnyen elszámolt velük.

- Szálljatok be gyorsan, őket elviszik a többiek. –pattant be a kocsiba Seyong.

Mindenki engedelmeskedett neki, miután beszálltatok, távozott azon az úton, amit ő csinált.

Mint mindig, most is a kilátóba mentetek. Te végig az ablakon bámultál ki szomorúan. Nem akarod még egyszer átélni, amit ebben a pár napban tapasztaltál.

Kiszálltatok, mikor megérkeztetek, majd kaptatok egy hívást, hogy a többiek is eljöttek onnan.

- Köszönjük Seyong, emlékezetes belépőd volt. –mondta DaHye.

- Ugyan már, Louisnak köszönjétek, ő szólt nekem. –mondta szerényen Seyong.

Maradtatok ott még egy kicsit, te csak a korlátnak neki dőlve álltál, háttal a többieknek. Egyszer csak Seyong jelent meg melletted.

- Jól vagy?

- Mondhatjuk. Hogy kerültél oda?

- Louis hívott, én csak mentem. Korábban is ismertem őket, egyszer megmentettek, azóta segítek neki, ha tudok.

- Sajnálom, hogy nem mondtam el korábban.

- Semmi baj, megértem, tényleg. Én sem mondtam volna el az elején.

Nem mondtál semmit csak ránéztél, ő is nézett téged. Egyszerre öleltétek meg egymást, annyira ismertétek már egymást, tudtátok mire gondol a másik.

- Köszönöm Seyong. –mondtad, míg ölelted.

- Nincs mit megköszönnöd ______.

Elengedtétek egymást, majd a többiek felé fordultatok, akik kíváncsian néztek titeket.

- Ideje hazamenni, mindenki fáradt. –mondta végül Louis.

A kocsiban HyunJoong távolság tartó volt veled, még mindig azt hitte, hogy félsz.

Mikor hazaértetek, ő végig csendben volt. Nem mert hozzád érni sem, semmit sem csinált.

Odamentél hozzá, és az ajkaira tapadtál szenvedélyesen. Érezted, hogy meglepődik, de jólesően viszonozta a csókot. Szorosan öleltétek egymást, te a nyakát simogattad, ő a hátadat, derekadat fogta.

- Soha sem félnék tőled –suttogtad a szájába, ezzel megtörve a csókot.

- Nem akartalak megijeszteni, de nem bírtam ural…..

Nem engedted neki, hogy befejezze a mondatot, ismét az ajkaira tapadtál. Értett a célzásból, ezért felemelt, te átfontad a lábaidat a dereka körül és bevitt a hálóba. Letett az ágyra, de mielőtt rád mászott volna, lekapta rólad a ruhádat, magát is megszabadította a nadrágjától és a pólójától, majd teljes súlyával rád feküdt. Éhesen faltátok egymást, ő egyre lentebb haladt rajtad. A nyakadat kezdte csókolgatni, míg te a hátát simogattad. Levette rólad melltartódat, így a melleidet támadta be. Nagyokat sóhajtoztál közben, vágytál már rá, hogy újra vele lehess. Felült, levette a bugyidat, és magát is megszabadította az alsójától. Visszafeküdt rád, és édesen megcsókolt, közben pedig beléd hatolt, ennek hatására belenyögtél a csókba. Lassan kezdet el mozogni, majd úgy gyorsult egyre jobban. Kb. 10 perc múlva kezdted érezni a végét, HyunJoong is egyre gyorsabban vette a levegőt. Szinte egyszerre értétek el a gyönyört. Hangosan felnyögtél, vagy a nevét mondtad, ő ugyan így tett. Miután lenyugodtatok, melléd feküdt, magatokra húzta a takarót, és hátulról ölelve téged, így aludtatok el.