11. Egy kis időre...

Ott akartad hagyni, de elkapta a csuklódat, és visszarántott.

- Lehet, hogy most ezt gondolod. De ne felejtsd el, amit mondtam. Ő egy gyilkos. Lehet, hogy te bármit megtennél érte, de nem biztos, hogy ez fordítva is így lenne.

Kikaptad a kezedet, és elviharoztál. Nem mentél egyből haza, elmentél egy helyre amit senki nem ismert Louison kívül, a sziklákhoz. Kiültél az egyikre, és nézted Szöult.

Benned maradt néhány mondat, amin elgondolkoztál.

Lehet, hogy tényleg túl sokat tennél kockára érte? Bármikor megmentenéd az életed árán is. De lehet, hogy ő ezt nem tenné meg érted. Igaz szeret, de kit választana: téged vagy a csapatot? Lehet igaza volt Minhonak. Tényleg ismert.

Ő volt Lee Minho, régi ismerősöd. Az apáitok a hivatalon át ismerték meg egymást, még mikor kisebbek voltatok. Aztán évekig nem láttátok egymást. Anyukád halála után pár évvel találkoztatok újra. Majdnem összejöttetek. Ő nagyon szeretett téged, te is kedvelted őt, de valahogy nem tudtál vele összejönni. Pár csóknál több nem történt köztetek. Azt mondta sosem mond le rólad, és ezen ma meg is győződtél.

Elindultál haza, bár semmi kedved nem volt ott lenned.

Mikor beértél a lakásba HyunJoong mosolyogva indult meg feléd.

- Szia! Hát te merre voltál?

- Erre-arra. –nyomott egy puszit a szádra, nem esett jól. Nem bírtad tovább, kitört belőled.

- Miért nem mondtad meg, hogy mire készül Kang? Hogy az apám is célpont?

Nem válaszolt. Meredten nézett téged, ledöbbent, hogy honnan tudod mind ezt.

- Kitől hallottál róla?

- Nem az a lényeg. Válaszolj! –kezdtél kiabálni.

- Nem akartam, hogy megtudd. Végig rajta tartjuk a szemünket, nem eshet bántódása.

- És ezzel azt gondoltad nem lesz semmi gond, és nem fogom megtudni?

- Téged féltettelek. Tudtam, ha megtudod, olyat tennél, amivel ártanál magadnak.

- Nem hiszem el. Mennyi minden van, amit nem mondtál el nekem?

- Ez az egyetlen. Szeretlek, mindennél jobban.

- De a csapatodnál nem jobban –suttogtad.

- Tessék? -habár tudta, mit mondtál.

- Nem számít.

Megfordultál, és már sétáltál is ki az ajtón.

- Állj! Hová mész? –kérdezte kétségbeesve.

- Egy kicsit el innen. Most gondolkoznom kell, és egy kicsit távol tőled.

Fájt kimondanod az utolsó mondatot, de ezt kellett tenned.

Elmentél az apád házába.

Mikor beléptél a hatalmas ajtón, egyből Martha a ’dadusod’ szaladt eléd. A család közeli barátja. Neked olyan, mint a második anyukád.

- _____ kicsikém, hát te jöttél haza?

- Örülök önnek Martha.

- Hogy-hogy itt vagy drágám?

- Hazajöttem egy kis időre. Remélem nem gond?

- Hogy lenne gond aranyom? Annyira örülök neked. Louis is itthon van, fent van a szobájában. Készen van az ágyad is. Mindig rendben tartottam, arra az esetre, ha megjönnél.

- Köszönöm Martha. Felmegyek köszönni Louisnak, aztán lefekszek. Holnap beszélünk.

- Rendben aranyom. Reggel várlak.

Elindultál a hatalmas lépcsőn, bekopogtál Louis ajtaján.

- Kop-kop?

- ______ te itthon vagy?

- Igen egy kis időre visszajöttem.

- Történt valami?

- Inkább holnap mesélném el. Elég hosszú, és most fáradt vagyok.

- Menj csak aludni. Holnap megbeszéljük. Aludj jól.

- Te is.

Elmentél a szobádba. Ugyanúgy nézett ki, mint mielőtt elmentél. Befeküdtél a hatalmas ágyba. Rájöttél, hogy mennyire fontosak neked ezek az emberek, akik itt vannak. Olyan kedvesen fogadtak téged, tényleg hiányoztál nekik.

Nem akartad otthagyni HyunJoongot, mert szeretted. De kellett egy kis idő, amíg letisztázod magadban.

Lassan elnyomott az álom, remélted holnap Louis tud segíteni majd egy kicsit.