5 nap telt el azóta, hogy lefeküdtetek. 1 hónapja nem
mentél haza, nem láttad a barátaidat, családodat, nagyon hiányoztak, biztosan
kerestek már. Azóta máshogy viselkedtetek egymással, alig beszéltetek, inkább
kerülted, már amennyire tudtad.
Egyik délután az óriási ablak előtt ültél, ami akkora volt,
mint a fal. Fejedet a térdeidre hajtottad, hallottad, hogy HyunJoong
megérkezik. Mikor meglátott téged megtorpant, nem néztél rá, odament hozzád és
megsimogatta a hátadat. Itt már rápillantottál, megfogta a kezedet, felállított
és megölelt. Jól esett neked, ezért hozzábújtál, mélyet szippantott a nyakadba,
majd elhúzódtál tőle, hogy lásd az arcát.
- Sajnálom. –ennyit mondott
- Mit?
- Hogy ennyi fájdalmat okozok neked. Tudom, hogy hiányzik a
családod, és igazából haza is mehetnél már. –itt elhallgatott. Meglepődtél
ezen. Nem kéne itt lenned? Újra élhetnéd az életedet?
- Akkor miért vagyok még itt?
- Mert nem akarom, hogy elmenj. –mondta őszintén a szemedbe.
Erre nem tudtál mit mondani, inkább cselekedtél, magadhoz
húztad és megcsókoltad. Egyből visszacsókolt, majd nagy sóhaj kíséretében
váltatok el egymástól.
- Nem akarlak itt hagyni. –suttogtad szinte a szájába.
- Nem ronthatod el az életedet miattam.
- Nem rontanám el –vágtál a szavába –szerinted, ha most
hazamennék, akkor minden olyan lenne, mint régen? Szerinted el tudnálak
felejteni? Mintha ez az 1 hónap nem is lett volna?
Megfogtad ezzel.
- Mit mondasz az apádnak? Biztos vissza akar kapni.
- Felnőtt vagyok, én döntök. Nem kell megtudnia, hogy veled
vagyok, csak azt, hogy élek, és, hogy hol voltam ezalatt az 1 hónap alatt.
- El sem hiszem, hogy velem maradsz. –mosolyodott el
őszintén. Most először láttad mosolyogni, gyönyörű volt, még jobban beleszerettél.
Visszaadta a telefonodat, egyből felhívtad az apukádat, hogy
megbizonyosodjon a jólléted felől.
- Szia apa! –köszöntél neki. HyunJoong ott ült végig
melletted.
- Kislányom, te vagy az? Végre hallom a hangodat. Annyira
örülök neked. –elkezdtek potyogni a könnyeid.
- Ne haragudj, hogy eddig nem hívtalak.
- Mégis hol voltál?
- Elutaztam egy időre.
- Miért nem szóltál senkinek? Miért nem vetted fel a
telefont? –záporoztak belőle a kérdések.
- Nem akartam, hogy tudjatok róla. Egyedül akartam lenni, de
most már itthon vagyok.
- Jól van kislányom. Megijesztettél, soha többet ne csinálj
ilyet!
- Rendben apa, ne haragudj.
- Seyong nagyon aggódott érted, ahogy mindenki.
- Tudtátok, hogy ezt csinálom, nem először volt ilyen.
- Akkor is féltettünk. De örülök, hogy jól vagy, remélem
hamarosan találkozunk.
- Persze apa.
- Most mennem kell kicsim. Szeretlek és vigyázz magadra.
- Én is szeretlek apa, megpróbálok. Szia!
Mikor letetted potyogni kezdtek a könnyeid, annyira jól eset
hallani a hangját. HyunJoong szorosan magához húzott.
- Ne haragudj, hogy ennyi időre elválasztottalak tőle.
–mondta halkan
- Nem haragszok, tényleg –adtál egy kis puszit a szájára.
- Ki az a Seyong?
- Ő a legjobb barátom, kiskorunk óta ismerjük egymást.
Anyukám halála után ő segített lábra állni. –egy kis szünetet hagytál- Kérdezhetek
valamit?
- Persze.
- Most már elhagyhatom a házat?
- Igen, de vigyázz magadra. Tudod, engem sokan szeretnének
megölni. És, ha megtudják, hogy velem vagy akkor könnyű célpont leszel
számukra.
- Ne aggódj, tudok pár dolgot.
Hosszan megcsókoltátok egymást, aznap összebújva aludtatok
el.
Másnap SangJung és DaHye jött hozzátok.
- Mi a helyzet? –jöttek be
- Semmi különös. –mosolyogtatok mindketten.
- Ajjaj, mi ez? Csak nem…
- De- vágott HyunJoong a szavukba. Tudtuk mire gondolnak.
- Hihetetlen, egy elrablásból szerelem lett. És ______ nem
félsz?
- Mitől?
- A helyzettől. Hogy, ha ez kiderül meg akarnak majd ölni,
meg…. Tőle?
- Miért félnék? Azt hiszitek, hogy apám lányaként nem
akartak elrabolni és váltságdíjat kérni? HyunJoongtól meg nem hiszem, hogy
félnem kéne.
- Szívós kis csaj vagy. –mondta elismerően DaHye.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése