6. 2. emelet

2 hét telt el, közben hazamentél egyszer titokban, elhoztad a cuccaidat, aztán a lakásodból is. Nem akartál úgy hazamenni, hogy tudjanak róla, akkor magyarázkodni kellett volna. Boldog voltál HyunJoong mellett, és ő is nagyon szeretett téged.

Egyik este az ágyban beszélgettetek.

- Találkoznom kéne Seyonggal. –mondtad.

- Ahogy gondolod. El fogod mondani neki azt az 1 hónapot?

- Nem hiszem. Most még nem, később lehet, hogy megtudja, de most még nem.

- Rendben kicsim. –adott egy jó éjt puszit, majd elaludtatok.

Másnap felhívtad a barátodat.

- Hallo, tessék itt Seyong.

- Seyong, ______ vagyok.

- ______ komolyan te vagy az? Majd 2 hónapja nem hallottam felőled semmit. Mi történt, hogy vagy?

- Jól vagyok. De mi lenne, ha ezt élőben beszélnénk meg?

- Persze, jó. Mondjuk, ma délután a titkos helyen?

- Ott leszek. Várlak. Szia!

- Én is, szia!

Délután ott vártál rá, ahol megbeszéltétek. Egyszer csak megláttad, hatalmas mosollyal rohant feléd, a nyakába ugrottál és szorosan öleltétek egymást.

- El sem hiszem, hogy itt vagy!

- Tudom, én se. Nagyon örülök neked.

Leültetek az egyik padra, egy órája beszélgettek ott. Elmesélted neki mit csináltál az egy hónapban. Vagy is hazudtál, nem akartál, de nem volt mit tenni.

Mikor hazaértél HyunJoong épp telefonált, nagyon ideges volt.

- Nem érdekel, azonnal vidd oda….. második emeleten….. csak altasd el, onnantól átvesszük.

- Baj van? –kérdezted mikor lerakta a telefont.

- Sajnálom kicsim, de mennem kell. –nyomott egy puszit a szádra és már viharzott is ki az ajtón.

- Várj, hova?

- Erre most nincs idő. El kell intéznünk valamit.

Ment is tovább, tudtad, hogy milyen ügy, de zavart, hogy nem mondta el. Lefürödtél és egyből bebújtál az ágyba, nehezen aludtál el.

Reggel mikor felkeltél, HyunJoong még mindig nem volt itthon, féltél, hogy baja esett.

Délután még mindig nem került elő, ezért felhívtad DaHye-t, de nem vette fel. Bekapcsoltad a laptopját, nem akartál kutakodni, de nem láttál más utat. Az utolsó dolog amit megnyitott egy cég lapja volt, számítógépes ügynökség. Volt egy férfi is, akit ismertél apád által. Megnézted a hozzátartozó üzeneteket, amiket HyunJoong kapott. Ilyenek álltak benn, hogy ’10 millió won eltűnése’, ’12 ember meghalt, 8 eltűnt’. Volt egy cím is, nem gondolkoztál, azonnal felpattantál és mentél is.

Mikor odaértél messzebb leparkoltál, kezdett sötétedni. Eszedbe jutott, hogy mit mondott HyunJoong mielőtt elment, ezért felmentél a második emeletre, alig voltak a folyosókon. Befordultál az egyik sarkon és megláttál két biztonságit. Azonnal visszahúzódtál, a falhoz simultál. Volt melletted egy ajtó, valami takarítóféleség. Benyitottál, kivettél onnan egy nehéz dobozt, amiben valami üveg dolgok voltak. Kidobtad a korláton, és egy nagy csattanással ért földet. Ahogyan az üvegek összetörtek benne, beterítve ezzel mindent, rögtön bebújtál az ajtón. Amint a két őr meghallotta egyből odarohantak, lenéztek a korláton és lementek. Szabad lett a folyosó számodra. Rengeteg ajtó volt, egyből ahhoz mentél, amit őriztek. Csak odaállítanak őrt, ahol van valami. Benyitottál, egy kazánház szerűségbe találtad magad. Rengeteg cső volt mindenhol, nagy gőz, néhol csöpögött a víz. Lassan elindultál, nagyon halk volt minden mozdulatod. Megfogtál egy vastag csövet a földről fegyver céljából. Lementél egy lépcsőn, hangokat hallottál pár méterre tőled. Óvatosan odaosontál, kinéztél az egyik gázvezetékcső mögül. HyunJoongot láttad meg, vele volt a két társa is, a falhoz kikötözve. Vagy 6 ember őrizte őket, mindegyiknél fegyver volt. A lélegzeted is elállt, nem tudtad, hogy mentsd meg őket. Rájöttél, hogy körülötted mindenhol gáz és vízcsövek vannak. Megfogtad a nagy csapot és tekerni kezdted. Kellett neki egy kis löket, ezért egy hatalmasat belerúgtál.

- Mi volt ez? –kérdezte az egyik. HyunJoongék összenéztek. Hárman megindultak feléd, még egyet belerúgtál a nagy csőbe. Ekkor óriási gőzzuhatag tört fel onnan. Nem mérgező gáz volt, de az ember rendesen elkábult tőle, ha sokat szívott. Mind a hat ember elrohant, mentették a saját életüket. Ott hagyták a 3 rabot megfulladni. Köhögni kezdtek, de nem tudtak szabadulni, gyorsan odarohantál hozzájuk.

- _____ te mit keresel itt? –kérdezte HyunJoong.

- Majd később, most menjünk.

Kikötözted őket és futni kezdtetek. Elég sokat szívtál a gázból így homályosan láttál, egyszer majdnem összeestél, HyunJoong kapott el.

- Sietnünk kell. Tudják, hogy megszöktünk –mondta SangJung.

- Erre van a kocsim gyertek.

Alig láttad, hogy merre mész, HyunJoong ölbe kapott. Sikerült kijutni az épületből, odarohantak a kocsidhoz, SangJung és DaHye ültek előre, HyunJoong beült veled együtt az ölében hátra.

Egy kilátó szerűséghez vezetett az utatok, mikor kiszálltatok, mindenki nagyokat szippantott a levegőbe, hogy kitisztuljon az agya. HyunJoong pofozgatni kezdett, lassan kinyitottad a szemedet. Kezdted beazonosítani, hogy kikkel vagy, SangJung és DaHye előtted álltak, te egy padon ültél HyunJoong ölébe.

- Kicsim hallasz, tudod ki vagyok? –kérdezte az utóbbi tőled. Lassan ránéztél, pislogtál párat.

- HyunJoong –mondtad artikulátlanul.

- Igen, édes. Semmi baj, itt vagyok. –ölelt szorosan magához.

5. 1 hónap

5 nap telt el azóta, hogy lefeküdtetek. 1 hónapja nem mentél haza, nem láttad a barátaidat, családodat, nagyon hiányoztak, biztosan kerestek már. Azóta máshogy viselkedtetek egymással, alig beszéltetek, inkább kerülted, már amennyire tudtad.

Egyik délután az óriási ablak előtt ültél, ami akkora volt, mint a fal. Fejedet a térdeidre hajtottad, hallottad, hogy HyunJoong megérkezik. Mikor meglátott téged megtorpant, nem néztél rá, odament hozzád és megsimogatta a hátadat. Itt már rápillantottál, megfogta a kezedet, felállított és megölelt. Jól esett neked, ezért hozzábújtál, mélyet szippantott a nyakadba, majd elhúzódtál tőle, hogy lásd az arcát.

- Sajnálom. –ennyit mondott

- Mit?

- Hogy ennyi fájdalmat okozok neked. Tudom, hogy hiányzik a családod, és igazából haza is mehetnél már. –itt elhallgatott. Meglepődtél ezen. Nem kéne itt lenned? Újra élhetnéd az életedet?

- Akkor miért vagyok még itt?

- Mert nem akarom, hogy elmenj. –mondta őszintén a szemedbe.

Erre nem tudtál mit mondani, inkább cselekedtél, magadhoz húztad és megcsókoltad. Egyből visszacsókolt, majd nagy sóhaj kíséretében váltatok el egymástól.

- Nem akarlak itt hagyni. –suttogtad szinte a szájába.

- Nem ronthatod el az életedet miattam.

- Nem rontanám el –vágtál a szavába –szerinted, ha most hazamennék, akkor minden olyan lenne, mint régen? Szerinted el tudnálak felejteni? Mintha ez az 1 hónap nem is lett volna?

Megfogtad ezzel.

- Mit mondasz az apádnak? Biztos vissza akar kapni.

- Felnőtt vagyok, én döntök. Nem kell megtudnia, hogy veled vagyok, csak azt, hogy élek, és, hogy hol voltam ezalatt az 1 hónap alatt.

- El sem hiszem, hogy velem maradsz. –mosolyodott el őszintén. Most először láttad mosolyogni, gyönyörű volt, még jobban beleszerettél.

Visszaadta a telefonodat, egyből felhívtad az apukádat, hogy megbizonyosodjon a jólléted felől.

- Szia apa! –köszöntél neki. HyunJoong ott ült végig melletted.

- Kislányom, te vagy az? Végre hallom a hangodat. Annyira örülök neked. –elkezdtek potyogni a könnyeid.

- Ne haragudj, hogy eddig nem hívtalak.

- Mégis hol voltál?

- Elutaztam egy időre.

- Miért nem szóltál senkinek? Miért nem vetted fel a telefont? –záporoztak belőle a kérdések.

- Nem akartam, hogy tudjatok róla. Egyedül akartam lenni, de most már itthon vagyok.

- Jól van kislányom. Megijesztettél, soha többet ne csinálj ilyet!

- Rendben apa, ne haragudj.

- Seyong nagyon aggódott érted, ahogy mindenki.

- Tudtátok, hogy ezt csinálom, nem először volt ilyen.

- Akkor is féltettünk. De örülök, hogy jól vagy, remélem hamarosan találkozunk.

- Persze apa.

- Most mennem kell kicsim. Szeretlek és vigyázz magadra.

- Én is szeretlek apa, megpróbálok. Szia!

Mikor letetted potyogni kezdtek a könnyeid, annyira jól eset hallani a hangját. HyunJoong szorosan magához húzott.

- Ne haragudj, hogy ennyi időre elválasztottalak tőle. –mondta halkan

- Nem haragszok, tényleg –adtál egy kis puszit a szájára.

- Ki az a Seyong?

- Ő a legjobb barátom, kiskorunk óta ismerjük egymást. Anyukám halála után ő segített lábra állni. –egy kis szünetet hagytál- Kérdezhetek valamit?

- Persze.

- Most már elhagyhatom a házat?

- Igen, de vigyázz magadra. Tudod, engem sokan szeretnének megölni. És, ha megtudják, hogy velem vagy akkor könnyű célpont leszel számukra.

- Ne aggódj, tudok pár dolgot.

Hosszan megcsókoltátok egymást, aznap összebújva aludtatok el.

Másnap SangJung és DaHye jött hozzátok.

- Mi a helyzet? –jöttek be

- Semmi különös. –mosolyogtatok mindketten.

- Ajjaj, mi ez? Csak nem…

- De- vágott HyunJoong a szavukba. Tudtuk mire gondolnak.

- Hihetetlen, egy elrablásból szerelem lett. És ______ nem félsz?

- Mitől?

- A helyzettől. Hogy, ha ez kiderül meg akarnak majd ölni, meg…. Tőle?

- Miért félnék? Azt hiszitek, hogy apám lányaként nem akartak elrabolni és váltságdíjat kérni? HyunJoongtól meg nem hiszem, hogy félnem kéne.

- Szívós kis csaj vagy. –mondta elismerően DaHye.

4. Megnyílás

Eltel megint 3 nap, a beszámolód óta megváltozott a helyzet. Nem tudod miért, de nem fogolyként érezted magad, ő sem úgy kezelt téged.

Egyik este épp ettetek, mikor a kezetek összetalálkozott, egymásra néztetek, gyorsabban kezdett verni a szíved.

- Kimegyek a fürdőbe. –mondtad hirtelen. Berohantál fürdőbe, és fújtattál egy nagyot. Nem értetted a helyzetet. Elkezdtél tusoláshoz készülődni, már csak a bugyid, a melltartód és fölötte egy kis topp volt rajtad. Fel akartad tűzni a hajad, így az egyik polc felé nyúltál, de nem igen érted el, amit akartál. Amíg ott nyújtózkodtál, egy kar siklott el melletted, és egy meleg lélegzetet éreztél a nyakadon. Megfordultál, vele találtad szembe magad. Meredten néztétek egymást, az arcotok csak pár centire volt egymástól. Közeledni kezdett feléd, majd megcsókolt. Te nem csókoltál vissza, mert megijedtél. Ezt ő is érezte, ezért még szenvedélyesebben kezdett csókolni. Ekkor már hagytad magad és visszacsókoltál egy kicsit. Mikor átdugta a nyelvét a szádba, teljesen odaadtad magad. Vadul faltátok egymás ajakait, közben a combodat vagy az oldaladat simogatta. Felkapott az ölébe és a hálóba vitt, ahol letett az ágyra a csókot meg nem törve. Teljesen hozzád simult. Levette rólad a kis toppodat. Az egyik kezed becsúszott a pólója alá, így gyorsan lekaptad róla. Tökéletesen kidolgozott felsőtestét megmutatva ezzel. Visszafeküdt rád, és a nyakadat kezdte el csókolgatni, szívogatni. Levette rólad a melltartódat és a melleidet kezdte el kényeztetni. A kezed letévedt a nadrágjához, majd elkezdted lehúzni róla. Felült, levette magáról is, rólad is a még felesleges ruhadarabokat. Elhelyezkedett a lábad között és beléd hatolt. Közepes tempóban kezdett el mozogni benned, mind a ketten felnyögtetek. Nem beszéltetek közbe, nem is kellett, anélkül is megértettétek egymást teljesen. Jó pár perc múlva kezdtétek érezni a végét, ekkor megemelte a tempót. Pár lökéssel később elélveztél. Hangosan nyögtél párat, közben ő is a csúcsra jutott. Miután kifújtattátok magatokat, föléd hajolt és megcsókolt. Majd egymást nézve aludtatok el.

Olyan hajnali kettő körül felébredtél. Kibújtál mellőle és kimentél a fürdőbe. Megálltál a tükör előtt, majd sírni kezdtél. A földre rogytál, neki dőlve a kádnak, a lábaidra hajolva zokogtál halkan. A sírásod oka az volt, hogy lefeküdtél vele, és nem bántad. De mégis szidtad magad, mivel egy bűnözőt engedtél olyan közel magadhoz, mint senki mást már régóta. Ahogy a földön ültél nem vetted észre, de Hyun Joong rád talált, felébredt mikor te is kijöttél. Hosszúideig nem mentél vissza, ezért utánad ment. A földön sírva látott meg. Nem értett téged, de magát sem, ha lefeküdtél vele, csak éreztél valamit iránta. Akkor miért sírsz? Ezek a gondolatok futottak át az agyán. És kezdett megszeretni, persze ezt nem vallotta be magának.

Visszament a szobába és téged várt.

Összeszedted magad, megmostad az arcodat, majd bementél hozzá. Úgy tett mintha aludna, pedig nem. Nagy nehezen végül mindketten sikeresen elaludtatok.

Reggel nem találtad magad mellett. Kimentél a nappaliba, a ház teljesen üres volt. Ettől még rosszabbul érezted magad.

Közben HyunJoong elment SangJunghoz és DaHyehoz. A két társa lakására.

- Lefeküdtetek? –kérdezték szinte egyszerre.

- Igen. Ne kérdezzétek miért. Csak úgy jött.

- És mi a gond? –kérdezte SangJung.

- Minden. Melyik foglyommal csináltam ezt. Ez nem történhetett volna meg! –akadt ki HyunJoong.

- Akkor miért tetted? –kérdezte DaHye.

- Nem tudom. Csak-csak úgy… ahh.

- Te érzel valamit iránta. –mondta DaHye.

- Mi?? Ez nem igaz. Dehogy is.

- De igen. Csak még nem mered bevallani magadnak.

Csönd következett. Igaza lenne? Tényleg szeretne? Csak nem meri elhinni?

- Történt még valami?

- Igen. Miután elaludtunk egyszer csak felkelt, kiment a fürdőbe. Én utána mentem, de nem vett észre, ült a földön és sírt.

- Sírt? Ennyire rossz lett volna? –kérdezte SangJung nevetve.

Mire mindkettőjüktől csúnya pillantásokat kapott, egyből elhallgatott.

- HyunJoong ez érthető…

- Miért? –vágott a szavába

- Gondolkozz. Lefeküdt veled úgy, hogy nem ismer. Valamiért megnyíltatok egymásnak. Te is közel engedted őt magadhoz, hirtelen te rámászol. Lehet, hogy hagyta, de utána tudatosult benne az egész. Ágyba bújt veled, pedig azt hiszi, gyilkos vagy.

- Az is vagyok.

- Nem vagy az. Lehet, hogy öltél már embert, de azért tetted, mert azt kellett. Mindig csak olyanokért öltél, akiket szerettél.

Ezen elgondolkodott.

- Nem tudom, mit csináljak.

- Várj egy kicsit. Hidd el, hogy ő is érez valamit irántad. És be kéne látnod, hogy te is.

- Én nem szerethetek. Nem érdemlem meg.

- Mégis miért? Egy indokot mondj már! –kezdett ideges lenni DaHye

- Nem tudok. De neki is jobb lesz így. Az én életem nem illik össze az övével. Boldog lehetne, egy olyan ember mellett, akinek normális munkája van. Aki nincs benne sötét dolgokban.

- Most csak kifogásokat találsz.

HyunJoong indulni készült.

- Azon azért gondolkozz el –állt meg az ajtóban –hogy lefeküdtetek, és hagyta. Ne csak a rosszat keresd, hanem találd meg a jót.

Egész úton gondolkozott. Mikor hazaért, téged talált a kanapén, aludtál, leült melléd és csak nézett. DaHye-nek igaza lenne? Lehet, hogy csak távol akar tartani magától? Közben meg szeret? Csak ült és nézett, ahogyan békésen alszol. Nem akart elveszíteni, de azt sem akarta, hogy mellette maradj, és elrontsd az életedet.

3. Bizalom?

- Hogy hívnak?

- Mintha nem tudnátok.

- Igaz. Nem félsz tőlünk? –ezen meglepődtél.

- Nem. –próbáltál határozott lenni. Láttad, hogy a fiatalnak egy félmosoly jelenik meg az arcán.

- Miért nem?

- Ez számít?

- Nem. Haladjunk tovább. Miért voltál ott azon az estén? És jobban teszed, ha nem hazudsz!

- Már mondtam. Arra mentem haza. Zajokat hallottam. Meg akartam nézni mi az. Bementem, és titeket találtalak. Senki sem küldött. Azt sem tudom, kik vagytok.

- Igazat mond. –mondta az idősebbik.

- Elég gazdagnak tűnsz. Mivel foglalkozik a családod?

- Az apám benne van a felső tízezerben. A hivatalnál magasabb rangban dolgozik.

- És az anyád?

Nem válaszoltál egy darabig. Nem szerettél róla beszélni.

- Meghalt –nyögted ki nehezen. Érezted, hogy a fiatal meredten néz téged. Pár perc csönd következett.

- Ne haragudj. –mondta a nő

- Mit érdekel ez titeket? –mondtad durván és ránéztél.

- Van testvéred?

- Nincs.

- Barátod? –tudtad, hogy barát alatt pasidra gondolt.

- Nincsen, de minek akartok tudni ilyeneket?

- Az legyen a mi dolgunk. Hány éves vagy?

- 22.

- Láthattunk már a médiában?

- Nem. Vagyis modellkedtem már korábban, és fotóztak is már. De csak pár alkalom volt.

- Gondoltam, mivel tökéletes a külsőd. –mondta az öregebbik. Félve ránéztél, majd a fiatalabbikra. Ő csak megrázta a fejét, hogy nem kell félned.

Ők beszéltek még egy kicsit, majd elmentek. Megint ketten maradtatok.

Újabb egy hét telt el. A fogva tartód közelében kezdtél megnyugodni. Nem tudod miért, de bíztál benne. Tudtad, hogy nem fog bántani. Egyik délután te szokásosan ültél a kanapén. Ő a konyhában az asztalnál dolgozott a laptopján.

- Hogy hívnak? –kérdezted hirtelen. Lassan rád nézett, majd felállt és leült melléd. Először nem mondott semmit csak nézett.

- Kim Hyun Joong vagyok. Miért akartad tudni?

- Te is sokat tudsz rólam. És, ha elmondtad, akkor csak nem volt olyan titkos. Azt is tudod, hogy nem dobnálak fel. Ha kételkednél bennem, nem mondtad volna el.

- Ügyes. –mondta meglepődve. A hátad mögé nyúlt és elengedte a kezedet. Elkezdted simogatni a csuklódat.

- Ezt miért csináltad?

- Tudod te azt.

Megint csönd következett.

- Mikor halt meg az anyukád? –kérdezte. Meglepődve ránéztél.

- 8 éve.

- Hogyan?

Nem válaszoltál egyből.

- 14 éves voltam. Az iskolából jöttem haza a legjobb barátommal. Mikor bementem a házba apukámat, és a 2 testőrömet találtam. Láttam rajtuk, hogy nagyon szomorúak. Tudtam, hogy gond van. Abból is tudtam, mert anyukám nem volt ott. Azelőtt mindig a ház előtt várt engem. Egyből apukámhoz fordultam. Ő leguggolt elém és csak annyit mondott: „meghalt”. Nem kérdeztem vissza, tudtam kire gondol. Üvöltve szaladtam ki a kinti tó melletti hintához. Rengeteg időt töltöttem ott vele. Csak sírtam és sírtam. Hosszú hónapokig nem beszéltem senkivel. Nem tudtam feldolgozni.

- Miben halt meg?

- Először nem akartam megtudni. De idővel, ahogy kezdtem feldolgozni rákérdeztem Louisnál a testőrömnél és egyben nagyon közeli barátomnál. Ő mondta, hogy amikor jött haza az egyik útjáról, ahova miattam ment. Egy különleges ajándékot akart nekem adni. És ahogyan jött haza, egy fekete autó beléjük száguldott. Direkt. A másik sofőr túlélte és azóta sem tudom, hogy ki ölte meg az anyámat. – egy pár könnycsepp gördült le az arcodon. Nem mondott semmit. Tudtad, hogy próbálja feldolgozni azokat, amit az imént mondtál. Aztán csak annyit éreztél, hogy megfogja a kezedet. Ránéztél. Ő is csak nézett téged. Rájöttél, hogy egy gyilkosnak mondtad el azt, amit kevés emberrel osztottál meg.

2. Kiborulás

Bezárta az ajtót. Megfogta a kezedet és leültetett a kanapéra.

- Hogy hívnak? –ennyit kérdezett majd leszedte a szádról a kendőt. Nem válaszoltál.

- Jobban teszed, ha mondasz valamit. –újra elkezdtek folyni a könnyeid.

- Még egyszer, hogy hívnak?

- Miért akarod tudni?

- Az ne érdekeljen. Mi a neved? –nézett mélyen a szemedbe. Elfordítottad a fejedet. Halkan sírtál.

- Ide figyelj nem akarlak bántani. Csak áruld el a nevedet!

- ____________. –mondtad meg végül. Nem tudod miért, de hittél neki, hogy nem fog bántani.

- Jól van. Köszönöm.

Felállt és egyből telefonált.

- Szia, én vagyok. Tudja meg nekem mindent, amit csak tudsz ________-ről/ról! Rendben, köszönöm. Szia!

- Mit akarsz tőlem? –kérdezted tőle miután letette a telefont. Még mindig a kanapén ültél. Ő a konyhában állt az asztalnak dőlve.

- Még nem tudom. –adta meg az egyszerű választ. –Elmegyek lezuhanyozok.

Előtte még odajött hozzád. Megfogta a vállad és előrenyomott. Csak annyit éreztél, hogy összeköti a kezedet valamivel a hátad mögött.

- Mondtam, hogy nem bántalak. És nem is foglak. De, ha szökni próbálsz, azt megbánod. –mondta keményen. Lenyúlt a combodhoz és elkezdett a zsebedben turkálni. Ugrottál egyet ijedtedben és elrántottad előle a lábadat.

- Csak a telefonodat veszem el. –kikapta a mobilodat. Elment, és becsukta maga után a fürdőajtaját. Sírni kezdtél. Nem tudtad mikor szabadulsz meg innen. Szökni meg sem próbáltál. Nem is tudnál, ha a lakásból ki is jutsz, ki tudja, hol vannak beépített emberek a házban? Addig-addig sírtál, míg elaludtál.

Mikor kijött az fiú a fürdőből meglátta, hogy alszol. Közelebb ment hozzád. Nézett pár percig majd bement a hálóba, és ő is elaludt.

Másnap mikor felkeltél őt találtad szembe veled. Megijedtél tőle. Nem mondtatok semmit csak néztétek egymást. Elkaptad a fejedet. Felállt, kiment a konyhába. Egy tányérral jött vissza.

- Biztos éhes vagy. Egyél! –tette le eléd a tányért. Hátranyúlt és levette a kötést a kezedről.

Nem mozdultál. Nem mertél bele enni. Féltél, hogy mérgezett vagy, hogy van benne valami.

- Nem tettem bele semmit, és nincs megmérgezve. –mondta. Tudta mire gondolsz. Még mindig nem mozdultál. Megfogott egy darabka ételt és a szádhoz tartotta. Nem fogadtad el.

- Edd meg, gyerünk!- utasított.

Nagy nehezen megetted. Adta volna a következőt, de megráztad a fejedet.

Így teltek a napjaid. 3 napja voltál a lakásán. Minden nap egyre jobban magadba zuhantál. A családodat és a barátaidat akartad. Nem tudtad mikor lesz vége.

Egyik reggel evett a konyhában, míg te a kanapén ültél megkötözve.

- Kimehetnék a fürdőbe? –kérdezted félve.

- Persze. –odasétált hozzád, levette a kötést.

Lassan felálltál és bementél a mosdóba. Megálltál a tükör előtt és nagyokat fújtattál. Pár perc után körbe néztél. Nagyon szép volt minden. A ház is. Minden nagy és luxus. Nem lepődtél meg ezen, mivel az apád háza egy kisebb kastély volt. A te lakásod szintén sok pénzbe került. Ekkor hangokat hallottál kintről. Telefonált. Résnyire kinyitottad az ajtót és hallgatóztál.

- Igen, még mindig itt van nálam….. nem tudom…. Lehet lassan meg kellene szabadulni tőle.

Ahogy ezt meghallottad iszonyatos félelem lett benned. Kitörtél a fürdőből és az ajtóhoz rohantál. Mikor ezt meghallotta egyből letette a telefont és odafutott hozzád. Hátulról kapott el és rántott vissza. Szembe fordultál vele és ütni kezdted. Persze semmit sem hatott. Sokkal erősebb és magasabb is volt nálad. Keservesen sírni kezdtél. A földre rogytál. Ő még mindig előtted állt. A kezedbe temetted az arcodat. Lassan leguggolt hozzád. Nem szólt semmit csak nézett téged.

- Mit akarsz tőlem? Pénzemet? Befolyásos ügyfeleket? Egy éjszakát? –tört ki belőled. Ránéztél könnyes szemekkel.

- Nem tudom…. Nem kell a pénzed, sem kapcsolatok. És nem akarlak megerőszakolni sem. –mondta halál komolyan a szemedbe nézve.

- Akkor miért nem engedsz el? Vagy akkor ölj meg inkább! –mondtad még mindig kiabálva.

- Nem akarlak megölni és nem foglak bántani.

- Akkor miért mondtad azt a telefonba? –kérdezted már kicsit halkabban.

- Azt nem rád mondtam. –erre nem mondtál semmit. Csak néztétek egymást. Eddig nem figyelted, de gyönyörű szemei voltak a fogva tartódnak. Helyes is volt. Hirtelen megfogta a kezedet és felhúzott a földről. Szemben álltál vele.

- Sajnálom, de még nem mehetsz haza. –ennyit mondott. Te eljöttél mellette és visszaültél a kanapéra. Felhúztad a lábaidat. Nem szóltatok egy szót se. Pár perc múlva csengettek. Kinyitotta az ajtót. Az a nő és az a férfi jött be, akit azon az estén láttál mikor elraboltak. Mind a ketten meglepődve rád néztek.

- Még él? –ennyit kérdezett a férfi. Felkaptad a fejedet és ijedten a fogvatartódra néztél.

- Nem fogom megölni! –mondta határozottan a másiknak –Nem foglak! –ezt már neked mondta nyugodtan. Visszatetted a fejedet a kezedre.

Kimentek a konyhába beszélgetni. Nem igazán érdekelt, hogy mi történik vagy, hogy miről van szó. Eszedbe jutott az apukád, Seyong és Louis. Ha azon az estén nem nézed meg mi történik, akkor most boldogan éled tovább az életedet. Semmi sem változik meg. Azóta nem beszéltél senkivel. Nem tudtad, hogy keresnek-e. Gondolnak-e rád? Már volt olyan, hogy senkinek sem szóltál és úgy mentél el valahova hosszabb időre. Lehet, hogy azt hiszik megint ezt csináltad. A telefonod ki volt kapcsolva, így nem tudtak elérni. Ahogy ezeken gondolkoztál újra elkezdtek potyogni a könnyeid. Hallottad, hogy a 3 alak odajött hozzád. Megálltak előtted. A nő leült melléd.

- Akkor beszélgessünk egy kicsit. –mondta a nő. Te felemelted a fejedet és a fiatalra néztél. Nem szólt semmit csak nézett téged.

- Nyugodj meg! Csak kíváncsiak vagyunk néhány dologra.

1. A kezdet

Nyári nap volt. A parkban sétálgattál. Szerettél kiülni a természetbe, egy kávézóba vagy éppen az utcára és csak nézni az embereket. Akik elmentek előtted mind megnéztek. Kifinomult, új, divatos stílusod volt. Fiatal, magabiztos nő voltál. És mindezek mellett nagyon gazdag. Mivel az apád egy elég híres, befolyásos ember Koreában. Európai voltál, de születésed után Szöulba költöztetek. 14 éves korodban az anyukád meghalt egy autóbalesetben. Nehezen tetted túl magad rajta. Az apád mindennél jobban szeretett téged és megpróbált mindentől megvédeni. Felnőtt korodig testőreid voltak. Louis és Karl. Louis olyan volt neked, mint egy báty. Sokat jelentett számodra. Minden helyzetben megvédett és kiállt melletted. Nehezen engedtél közel magadhoz embereket. Kivéve egy személyt. Aki nem más, mint Seyong. Kiskori barátod volt. Elválaszthatatlanok voltak. Kiálltatok egymásért, mindig számíthattatok a másikra. Anyukád halála előtt volt egy barátod, Sungmin. De a szörnyű baleset után úgy összeomlottál, hogy szakítottál vele. Egyikőtök sem akarta, de szeretted volna, ha ő boldog lenne, és melletted ezt nem tudta volna. Azóta egy fiút sem engedtél közel magadhoz. Voltak futókalandok, mikor felejteni akartál, de semmi több. Nem rég a családotok egyik barátja egyre közelebb került hozzád. Az ő családja is a nagyfejesek közé tartozott. Ő pedig Donghae volt. Anyukád elvesztése után végig segített neked. Neki az apukája halt meg, így tudta, hogy mit érzel. Többször próbálkozott. Tiszteletben tartotta a viselkedésedet. Hogy nem akarsz hamar dönteni. Várt rád, nem sietett.

Miután meguntad az ücsörgést felálltál és az egyik kis utcába sétáltál. Napszemüveg volt rajtad, egy csőfarmer, kis topp és egy blézer. Ahogy egy elhagyatottabb ház előtt mentél zajokat, kiabálást hallottál. Kezdett sötétedni, nem sok ember mászkált már az utcákon. Közelebb merészkedtél. Kíváncsi voltál honnan jönnek ezek a zajok. Felmentél egy lépcsőn, ahol az egyik ajtó nyitva volt. Óvatosan benéztél. Egy férfit láttál a földön fekve, véresen, összeverve. Megláttál mellette egy másik magas, szőkés hajú fiatalembert. Veled egy idős lehetett. Majd egy nőt és még egy férfit láttál. A fiatalabb fiú felhúzta a földön fekvő embert és megütötte. A lélegzeted is elállt. Hátrálni kezdtél. Ledermedve, lassan indultál el a lépcsőn fel, az emeletes ház tetejére. De észrevett a fiatal fiú.

- Hé, állj meg! –üvöltötte feléd. Ekkor gyorsan elkezdtél futni felfelé.

- Vigyázzatok erre! –mondta a fiatal a másik kettőnek és utánad rohant. Ahogy a tetőre értél bezártad magad mögött az ajtód. Sűrűn lihegtél. Féltél. Aki utánad jött hangosan dörömbölt az ajtón. Hátrébb álltál. Innen nem tudtál merre menni. Egyszer csak egy hatalmas durranással a fiatalember betörte az ajtót. Felsikítottál. Azonnal feléd rohant. Elkapta a kezedet és maga elé húzott. Sírni kezdtél.

- Ki vagy te? –kérdezte mögüled.

- Senki. Csak hallottam a zajokat. Kérem ne bántson! –kezdtél még jobban sírni.

- Maradj csöndben!

Elkezdet az ajtó felé tolni. Ellenkeztél, de sokkal erősebb volt, mint te. Visszavitt oda, ahol ezelőtt a férfit verték. Őt már nem találtad a szobában.

- Hova lett? –kérdezte a fiú, aki téged fogott.

- Szóltunk Jong In-éknak. Elvitték. Ki ez a lány? –kérdezte a nő.

- Nem tudom. Nem hiszem, hogy Kang-éktól lenne. De sokat látott.

- Mit csináljunk vele?

- Elviszem egyenlőre magammal, míg ki nem derítjük ki ő.

Ahogy ezt meghallottad kapálódzni kezdtél, már amennyire tudtál. Nagyon féltél. Ki tudja mit fognak veled csinálni? Megölnek, megvernek, megerőszakolnak? Az utolsótól féltél a legjobban.

A fiú aki mögötted állt egyre erősebben fogott.

- Mit akartok tőlem? –kérdezted még mindig sírva.

- Ki vagy te? Ki küldött?

Jött közelebb hozzád a másik férfi.

- Senki nem küldött. Nem tudom mit csináltatok csak engedjetek el! -annyira sírtál, hogy a lábad összecsuklott. A földre estél volna, ha a mögötted álló nem kap el.

- Vigyük el innen. Bárki meghallhat minket. –mondta végül a nő.

- Nem, nem! –ellenkeztél.

A nő eléd lépett és bekötötte a szádat. Nem tudtál kiabálni.

- Vidd a kocsidhoz! Megyünk utánad.

- Nincs rá szükség. Megbirkózok vele. Holnap találkozunk. Ha megtudok valamit róla szólok.

Mondta a fiatal fiú és kivitt a szobából. Betett egy fekete kocsi első ülésére. Nem mertél ránézni csak halkan sírtál. Lelassított egy emeletes ház előtt. Gazdag környék volt, látszott a helyen. Nem nagyon jártál eddig erre. A mélygarázsban letette a kocsit, megfogott és kirántott a kocsiból. Itt mindenki beépített ember volt. Erre magadtól is rájöttél, mivel a portárs semmit sem csinált mikor meglátott titeket. Bólintott egyet és tovább olvasta az újságát. Még jobban elkezdtél félni. Senki segítségére sem számíthattál. A legfelső emeleten szálltatok ki a liftből. Kinyitott egy ajtót és belökött rajta.